otp értéktérkép

Húzós hónapok elé nézünk: közeleg a tetőpont az új lakásoknál

A válság előtti szinteket közelítő, nagyjából 8400 új társasházi lakást adtak el tavaly Budapesten, és mivel az 5 százalékos áfával hirdetett lakások belátható időn belül elfogyhatnak, idén sem várható, hogy érezhetően alább hagyna a kereslet. Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérkép legfrissebb adatai szerint 2019-ben tetőzhet a lakásátadások száma, miközben egyre több területen haladhatják meg az új lakások négyzetméterárai az egymillió forintot.

Hatalmasat kaszálhattak a legszerencsésebb paneltulajdonosok

Nemrég megnéztük, hogy hol vannak az ország legdrágább lakótelepei, most viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy mekkora emelkedés ment végbe a lakótelepi lakások áraiban. Ahogy a lakásállomány egészének, úgy a lakótelepi lakásoknak is egy jelentős állománya - közel harmada - a fővárosban található, de nem szabad szó nélkül elmenni a vidéki városok mellett sem, amelyekben együttesen szintén hatalmas szeletet hasítanak ki a mintegy 780 ezres lakótelepi lakásállományból.

Térképen az országos lakásárak - Hol érdemes most vásárolni?

Térképen az országos lakásárak - Hol érdemes most vásárolni?

Ezúttal három ábrán mutatjuk meg, hogy országosan az egyes járásokban milyen lakásárak jellemzők, illetve hogyan változtak a lakásárak 2017 és 2018 első három negyedéve között. Noha a lakásárak sorrendjét még mindig toronymagasan Budapest vezeti, az éves árváltozásban már nem egyértelmű a fölény - derül ki az OTP Jelzálogbank legújabb Értéktérképéből.

Egy listán az ország legdrágább lakótelepei

A válságból való kilábalás 2014-ben leglátványosabban a lakótelepi lakások felől indult. Mint a legolcsóbb lakáskategória, az iparosított technológiával épült ingatlanok egyrészt jó befektetésnek számítottak (és számítanak mind a mai napig), hiszen elhelyezkedésük, közlekedési kapcsolataik és szolgáltatási ellátottságuk révén gyakran kedvelt albérleti célpontok. Másrészt pedig az épületek folyamatos korszerűsítésével mára ugrásszerűen javult a megítélésük, saját lakás céljára is - derül ki az OTP legújabb Értéktérképéből.

Már nem a belváros drágul a legjobban

A mostani ingatlanpiaci felívelés egyik kiindulópontja a budapesti belváros volt, ahol a befektetési célú kereslet erősödése adta meg az első lökést az áremelkedésnek. Mostanra viszont ez a helyzet megváltozott, a külsőbb kerületek is elkezdtek felzárkózni, így a lakásárak változását tekintve egy teljesen más kép fogad - derül ki az OTP legújabb Értéktérképéből.

Nincs minden veszve: térképen Budapest azon részei, ahol mégis csökkentek a lakásárak

A lakásárak folyamatos emelkedésében ritka kivételnek számít, ha Budapest egy-egy területén mégiscsak alacsonyabb árakon keltek el a lakások ebben az évben, mint 2017 során. Az OTP Értéktérképe alapján ha a kerületek egészét vesszük szemügyre, nincs olyan, ahol csökkennének az átlagos fajlagos árak, van viszont három olyan irányítószám-körzet Budapesten, ahol idén alacsonyabb átlagárakkal lehetett találkozni.

Kijöttek a legfrissebb számok: még nincs vége a lakásárak hegymenetének

A magyar lakáspiac a 2012-13-as mélyponttól indulva, minden fő mutatóját tekintve továbbra is látványosan felívelő szakaszban van. Az ország különböző területein a tavalyinál valamivel kiegyenlítettebben mutatkozik meg az árnövekedés. Szemben az általános közvélekedéssel, a jelenlegi jövedelemarányos árszintek sem historikusan, sem regionálisan nem tekinthetőek magasnak. Rövid távon a kereslet stabilnak mondható. A piaci kockázatot egyrészt az áfa-szabályozás nyomán várhatóan hektikusan alakuló kínálat, illetve a továbbra is emelkedő építőipari költségek és szűk kapacitások jelentik - áll az OTP legfrissebb, a NAV idei első három negyedéves ingatlanforgalmi adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében.

Fájdalmas bedőlések indultak a lakáspiacon

Az idei év első felében 4000 új társasházi lakás kelt el Budapesten, ami a kereslet mérséklődését jelzi, 2017 mindkét félévében ugyanis ennél néhány száz darabbal több volt a forgalom. A kínálati oldalt, a kedvezményes áfára vonatkozó 2019 év végi határidő, illetve az építőipari kapacitások befolyásolják a leginkább, az ezekből fakadó bizonytalanságok erős csökkenést eredményezhetnek az eladott új lakások számában 2021-től. Az sem jó előjel, hogy már több tucat bedőlt projektről is lehet tudni - derül ki OTP Budapesti Újlakás Értéktérképből.

Így előzte meg a vidéki lakáspiac a budapestit

Nemrég arról írtunk, hogy Budapesten az árak emelkedésével párhuzamosan tavaly csökkenni kezdett az adásvételek száma. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan változott a tranzakciószám vidéken. A választ a NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép adta meg.

Visszaesés a belvárosi lakáspiacon - Ilyen árak mellett eltűnnek a vevők?

Budapest egészében 7 százalékkal csökkent tavaly a lakástranzakciók száma, ami azt jelenti, hogy nagyjából 35 ezer lakás cserélhetett gazdát. Mindössze öt kerületben (XX., XXIII., XIX., XVI., XVIII.) bővült a forgalom 2 és 8 százalék közötti mértékben és ezek mindegyike a főváros olcsóbb, Pest déli, illetve keleti peremi városrészei. A legnagyobb csökkenést az V. kerület szenvedte el - derül ki a NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérképből.

TOP 30: ezek a legdrágább irányítószámok Magyarországon

Ha az emberek többségét megkérdezzük arról, hogy szerintük melyik az ország legdrágább városrésze sokan kapásból rávágják, hogy a Rózsadomb, esetleg a Monopoly kedvelői azt, hogy a Duna-korzó. Noha egyik sem áll messze az igazságtól, a pontos válaszhoz a NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérképet hívtuk segítségül, ami alapján megnéztük, hogy lakásárak szerint melyek voltak 2017-ben az ország legdrágább irányítószámai.

A panelek vagy a tégla lakások drágulnak jobban?

Az elmúlt bő négy év áremelkedési trendje a lakótelepi lakások felől indult. Mivel a vásárlók fő motivációja a fellendülés első éveiben a befektetés volt, a legolcsóbb, de kiadással jól hasznosítható ingatlanokat keresték. A korábbi panelfelújítási programok, illetve a csökkenő rezsikiadások együttesen hatékonyan erodálták a lakótelepek rossz általános megítélését. Bár mára megfordult az arány, és a tranzakciók nagyobb felét a saját élethelyzet változása motiválja, továbbra is az olcsósága miatt korábban kedvelt befektetési célpont lakótelepi lakások drágulása a legnagyobb ütemű - derül ki a legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérképből.

Valósággal bankot robbantott az, aki néhány éve itt vásárolt lakást Magyarországon

Valósággal bankot robbantott az, aki néhány éve itt vásárolt lakást Magyarországon

Sokan kíváncsiak arra, hogy egy adott környék lakásárai hogyan fognak változni a következő években. A befektetési célú és a saját célra történő vásárlás során is van aki megkérdezi, hogy melyik az a környék ahol várhatóan a legjobban emelkedhetnek az árak. Bár hosszabb távon az árak alakulásának előrejelzésében egyre több a bizonytalan faktor, a múltbeli adatokat is érdemes lehet átnézni a fontos döntés előtt. Az alábbiakban ezt vizsgáltuk meg, az OTP Értéktérkép alapján.

Látványosan lassul a budapesti lakásár-emelkedés: térképen a legfrissebb számok

2017-re lezárult a ciklikusan működő lakáspiac meredek fellendüléssel jellemzett, nagyjából négyéves időszaka. A normál, érett működéshez érve a fő mutatók további, ám csökkenő ütemű emelkedése várható. Ha sikerül a piaci túlfűtöttséget elkerülni, ez a fázis még hosszan elnyúlhat. A vásárlói kör átrendeződésével, a befektetési célú vásárlások kisebbségbe kerülésével párhuzamosan a forgalom egyre nagyobb része irányul az olcsóbb térségek felé. Az elmúlt négy év áremelkedésének vizsgálata alapján a legjobban azok jártak, akik a 2013-as ármélyponton a VII. kerületben vettek lakást - derül ki a NAV 2017-es forgalmi adatait feldolgozó legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérképből.

Lakásárak szerinti sorrendben a fővárosi kerületek

Az elmúlt évek - nagyrészt a turisztikai célú, rövid távú lakáskiadás hihetetlen népszerűségét követő - befektetői rohama okozta árnövekedés után a főváros V. kerülete messze vezeti a budapesti árrangsort, közel 700 ezer forintos átlagos négyzetméterárral, ami mögött a második legdrágább I. kerület átlagára is majdnem százezer forinttal elmarad - derül ki az OTP Lakóingatlan Értéktérképből.

50 százalékot drágultak tavaly a lakások egy budapesti városrészben

Mindössze két budapesti irányítószám-körzet lett olcsóbb tavaly óta, a főváros többi részén tovább drágultak a lakások. Míg a fővárosban 2016 első kilenc és 2017 első kilenc hónapja között átlagosan 15 százalékkal mentek feljebb az árak, addig volt olyan városrész, ahol 50 százalékos volt a drágulás - derül ki az OTP Lakóingatlan Értéktérképéből.

Lakásár szerint rendeztük sorba a megyeszékhelyeket

Hiába lassult le az árak emelkedése Győrben, 267 ezer forintos átlag négyzetméterárral így is a legdrágább megyeszékhelynek számít. A 250 ezres átlagot még Debrecen és Kecskemét is meghaladja - olvasható a legújabb OTP Lakóingatlan Értéktérképben.

Az egész ország lehagyta Győrt a lakásárak emelkedésében

Meglepő eredmény rajzolódik ki a megyeszékhelyek drágulását tekintve a legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérképből. Míg a korábbi években rendre Győr állt az áremelkedés élén, az idei évben kifújni látszik a lendület, ugyanis 6 százalék alatti drágulással a nyugat-magyarországi megyeszékhely utolsó helyre került.

Térképen az ország lakásárai - A te lakásod mennyit drágult idén?

Az árak emelkedése és a forgalom bővülése mellett idén - és még inkább majd jövőre - a lakásépítések is beindultak, így a magyar lakáspiac érett szakaszba léphet. Az elmúlt évekkel szemben az idei forgalmi adatok alapján minden területi szinten (jogállás, megye, nagyvárosok, kerületek, irányítószám-körzetek) az árak kiegyenlítődését, azaz az olcsóbb térségek nagyobb ütemű drágulását látjuk. Az ugyanakkor még nem derült ki, hogy ez egy hosszabb távú trend előjele, vagy az árolló csak ideiglenesen záródik - áll az OTP legfrissebb, a NAV idei első három negyedéves ingatlanforgalmi adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében.

Meddig tarthat a lakásépítési boom?

Töretlenül folytatódik a 2016-ban vett lendület a budapesti újlakás-piacon. Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint az idei első félévben 6100 új lakás jelent meg a kínálatban, amivel egyelőre a kereslet is lépést tart: a hat hónap alatt eladott 4300 új lakás év végéig egyharmados növekedést vetít előre 2016-hoz képest. A hivatalosan 2019 végéig érvényes alacsonyabb, 5 százalékos áfakulcs miatt azonban egyre több beruházó dönthet a piacra lépés elhalasztása mellett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.